Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sírás, kiabálás, fájdalom és düh (24.)

2008.09.27

Nem tudod felfogni, hogy egyszerűen vége, nincs többé. Gyűlölöd, de mégis szereted. Bár rosszat tett, és megbántott, te nem tudod csak olyan egyszerűen elfelejteni, hogy mit éreztél. Potyogó könnyeidet senki se látja, dühödet senki se hallja. Majd végre vigasztaló vállakra találsz egy olyan ember személyében, akit nem is gondoltál volna, hogy ennyire megértő.

Május 22.

Keirának nem mertem elmondani. Tudom, hogy ő nem  dörgölte volna az orrom alá, hogy ő megmondta, hiszen a legjobb barátnőm, és biztos tudta, de most magányra volt szükségem. Bömbölésemet és a hangokkal való kiabálásomat Jason már nem tudta 4 óránál tovább elviselni, úgyhogy bekopogott és még akkor sem ment el, mikor kizavartam. Aggódott miattam. Muszáj voltam mindent elmesélni, mert addig úgyse hagyott volna békén. Először tök nyugodt volt, és megvigasztalt. Nem is tudtam, hogy ilyen okos. Értelmes indokokat sorolt, hogy miért nem érdemes David West miatt könnyeket hullatnom. Aztán kiment, és 1 órával később kicsit véres ököllel tért haza. Mikor kérdeztem az okot, nem válaszolt, de másnap a suliban rájöttem hová mehetett. David szemén egy hatalmas monokli éktelenkedett és a szája is felrepedt. Örülök, hogy Jason a bátyám. Csak annak nem örülök, hogy ezt így kellett felfognom.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.