Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jó színész (19.)

2008.09.27

Elvileg egy jó színész az egész testével és szellemével játssza a szerepét. Ha igazán jó, és belead apait-anyait sikerül annyira megtévesztenie még a saját barátait, rokonait is, hogy azok elhiggyék, amit ő el akar velük hitetni. Belül persze már hangosan kacarászol látva rémült képüket, de aztán megkegyelmezel nekik. Ők fellélegeznek, te pedig rájössz, mennyire is hasznos, ha tudsz olvasni az  emberek gondolataiban miközben játszol velük.

Február 14.

Aznap a buli után kérdőre vontam őket, mint aki teljesen fel van háborodva. Előadtam, hogy nekem ez milyen rosszul esik, meg hogy mégis mit képzelnek, és hogy egyébként is nem hittem volna, hogy így hátba támadnak. Na meg az sem maradt ki, mikor meghallottam Keira hangját, pedig nem mozgott a szája: „De én szeretem Jasont.”, szóval hogy hirtelen arckifejezést váltottam és mosolyogva rákérdeztem, hogy nekem mégis mikor akartak szólni, mert így nem tudok ajándékot venni nekik? Nagyot sóhajtottak, és rémületükből fellélegezve megkönnyebbülten vették, hogy én is örülök nekik. Legalább ennyi bosszú Keirának, ha már egész nap egyedül álltam a puncsos tál mellett, pedig úgy volt csajos buli lesz. Jó kis Valentin-nap volt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.