Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az elcsípett fantáziák (33.)

2008.10.16

Mások másról fantáziálgatnak. Azt hogy miről, vagy kiről ábrándozunk, saját magunk határozzuk meg. Azt gondoljuk, a gondolatainkban bármit megtehetünk, hiszen senki sem lát a fejünkbe. Felmérések szerint a férfinem képviselői ezt sokkal gyakrabban megteszik, mint a nők. Legyen bár nő vagy férfi, vannak huncut gondolataink, amiket nem szeretnénk, hogy mások is lássanak. De mi van, ha valaki minden féltve őrzött fantáziánkat egyszer meglátja ?

Június 11.
A baleset után és a hatalmas csöndet megszakítva falkapta a leesett kerítés léceket miközben én sűrűn elnézést kértem:
„-Nem szándékos volt, csak azt hittem Vita ültetget és aggódtam, nehogy rosszul legyen ebben a nagy melegben.” - ami igaz is volt, félig.
„-Át is jöhettél volna hozzá, hogy megnézd, hogy van, és akkor megspóroljuk ezt a kis balesetet. De egyébként jól vagy? Némelyik léc úgy látom eltörött.”
„-Ó nem, semmi bajom, kivéve a hatalmas lelkiismeretfurdalást. Most már nem lesz soha olyan, mint régen az a kerítés.”
„-Rá se ránts, már egyébként is ki akartam cserélni és a kis akciód csak segített megoldani a lécek kitörésének gondját.” – aztán sunyin elmosolyodott. Én meg nem akartam ennyiben, hagyni.
„-Az én hibám volt, akkor hagy segítsek! Egy perc, és itt vagyok csak megyek átöltözöm.”
Miközben trappoltam vissza a házhoz (az új színváltós kék-lila kétrészes fürdőrucimban) képek villantak be a fejemben. Foszlányok voltak, de mindegyik mintha rólam szólt volna, és mindegyiken szexisebbnek néztem ki. Sőt vizes voltam, pedig éreztem, hogy egy csepp sincs rajtam. Olyan volt, mint azok a samponreklámos csajok. Mindet egy pasi találhatta ki. De akkor ezeket sem én gondolom, hanem ... A napszemüvegemet letolva és csábosan visszafordulva, vajon mit pillantottam meg? Louis keresztbe tett kézzel, tejbetök vigyorral állt és bámult, majd hozzá tette:
„-Szerintem az is megfelelő, ami most rajtad van. Habár enélkül még jobb lenne.” Egyrészt megsértődtem és elvörösödött fejjel meg szaporább léptekkel szaladtam a házunk hátsó-tolós ajtajához, másrészt  viszont kellemes bóknak vettem a szavait. Még mindig láttam a fantáziaképeket saját magamról. És mind Louis fejében volt, egyszerűen hihetetlen mire képes, és az is hogy én meg a képességem mire vagyunk képesek.
A nap hátralévő részében sikerült visszaállítanunk azt a részét a kerítésnek, amit kidöntöttem, hogy legalább addig megálljon, míg Louis ki nem cseréli az egészet. Nem gondoltam volna soha, hogy a szerelés ilyen szórakoztató, és fárasztó. Miután befejeztük hoztam mindkettőnknek egy-egy limonádét, amit a kerítéshez dőlve iszogattunk. Sok mindenről beszélgettünk, és jó érzés volt olyannal megosztani a véleményemet, akit érdekelt is. David mindig csak bambán bólogatott, mikor az újságírásról beszéltem neki. De a két West, mintha teljesen egymás ellentétei lennének. Louis figyelmesen végig hallgatott és elmesélte, hogy őt is érdekli ez a szakma. Bár a szülei azt akarják, hogy focizzon, ő mégis szeretne a Columbiára, újságírás szakra jelentkezni. Aztán már annyira belemelegedtem abba, hogy egyetértésemet ecseteljem, hogy minden mást elfelejtettem. Elmeséltem neki, hogy szeretnék könyvet írni, és hogy gyakran írogatok, amolyan cikkféléket. Pedig eddig ezt csak Keira tudta. Davidnek meg sem próbáltam elmesélni, mert tudtam, hogy úgysem érdekelné. De Louis más volt, teljesen más.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.