Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Álmaid egyszer majd valóra válnak (40.)

2008.10.16

Az álmok lehetnek jók, vagy lehetnek fájóan vágyottak, sőt rosszak is. A rossz álmok után riadtan ébredünk, és nehéz újra visszaaludni. Vannak viszont olyan álmok is, melyekből legszívesebben soha nem ébrednénk fel, mert annyira jók. Újra és újra, egyre többször álmodod ugyanazt. A tudatalattidnak lassan már olyan, mintha vissza-visszatérő látogató lenne. Már olyan sokszor lejátszottad esténként, hogy a valóságot is meghazudtolná. Csak válna egyszer valóra. De az többé nem álom, hanem valóság lenne. Ekkor elgondolkozol, vajon tényleg annyira jó lenne, ha valóra válna a legféltettebb álmod.

Június 24.

Nem is volt annyira szörnyű. Csupán majdnem elsüllyedtem szégyenemben, amikor Louis egy tök romantikus helyre vitt, pedig én valami olyasmire készültem, hogy: „Mi lenne, ha nem találkoznánk máskor. Mert hát, tudod az öcséd egy disznó és úgy megbántott, hogy félek te mit tennél a darabokra tört szívemmel, ha megkapnád.” Na jó, azért az indokon még dolgoznom kell, de nagyjából így állt a dolog. Viszont mindez a teljes csődbe zuhant abban a percben, amikor szmokingban átjött este 20.00-kor és bekopogott az ajtónkon kezében egy hatalmas csokor levendulával (ami mellesleg a kedvenc virágom, szerintem Jasontől tudja), és azt mondta: „-Remélem, van valami efféle puccos ruhád, mert 21.00-ra asztalfoglalásunk van.” Mit ne mondjak, én még talpig pizsamában azon fohászkodtam, hátha elfelejti, hogy randit beszéltünk meg mára. Mindegy. Beinvitáltam, és mondtam neki, üljön le, egy félóra és itt vagyok, addig nézzen tv-t meg ilyesmi. Felszaladtam, majd 10 perc tanakodás után arra jutottam, nincs egy göncöm se, amit felvehetnék. Mit tesz az ember? Ki tudja. Én viszont tuti nem azt teszem. Felhívtam Keirát, hogy kölcsön tudja-e adni valamelyik fantasztikus alkotását (ugyanis ruhákat tervez, és csodaszép ruhakölteményeket készít, amiket bár többen nem értik miért, de hord is, szerintem tök klassz a stílusa), és miután 5 perc sikongatás és „-Nem mondod! Komolyan? Ez hihetetlen.” kitörő idegbajoskodás után azt mondta, áthoz hozzánk egyet, ami biztos szuperül fog állni. Amíg Keira nem ért oda, én kimostam a hajam, beszárítottam, arcot hidratáltam, szemöldököt szedtem, festettem és még sorolhatnám. Már lassan fél tíz, de Keira sehol. Annyira ideges voltam, hogy fúúúú, azt el se lehet mondani. Egyfolytában az agyamat morzsolgattam, hogy bárcsak megállna az idő. Aztán valaki csenget az ajtón. Lekiabálok, hogy legyen már szíves valaki kinyitni, mert én még nem vagyok kész. De a csengetés csak nem maradt abba. Hát fogtam magam becsavart hajjal és egy szál fürdőköpenybe, leszaladtam és éppen rá akartam förmedni valakire, hogy miért nem nyitja ki..., de ahogy közelebb megyek a kanapéhoz, látom, hogy Louis éppen pislogott volna, miközben a bátyám hevesen magyarázott valamit neki, viszont mind a ketten lefagytak. Jellemző, egyszer van randim és Jason rögtön letámadja a srácot(pedig az most a haverja), én meg persze lefagyasztom az egész szobát. Ez már a második alakalom. Beszélnem kellene Vitával. Gyors mozdulattal kinyúlok a ruháért és kikiabálok Keirának, hogy majd holnap beszélünk, de most sietek. Szóval jló kezdődött az egész. 

Június 24. 21 óra 30 perc

és én kész vagyok, bár nem tudom, ez hogy lehetséges, amikor kb. 1 órát készülődtem. Amikor lemegyek már hallom a lépcsőről Jason hangját: „-Ha csak egy szóval bántani mered a húgomat, nagyobbat fogsz kapni, mint az öcséd. Nem tudom, mit eszik rajtad Léna, de remélem, ezúttal a jobb fivért választotta. Bízom benned haver, ne kelljen csalódnom. Éjfélre legyen itthon, mert...” , itt abbahagyta, mert megreccsent az egyik lépcsődeszka. Mintha, mi sem történt volna rám mosolyogtak mindketten, majd Jason egy béna kifogással, hogy leckét kell írnia felszaladt a szobájába. Pedig most jobb lett volna, ha itt marad. Louis szeme végig futott a vörös, hosszú selyemruhán, amit két pánt tartott a vállamon, miközben hátul akkora kivágás csüngött, hogy kétszer meggondoltam felveszem-e. Az ajtó előtt megpördültem, és: „-Na, mit szólsz? Keira tervezte. Szerintem nagyon ügyes. Szép ez a ruha.” Azt válaszolta: „-Tényleg gyönyörű.”, de amikor a szemembe nézett már tudtam, hogy nem a ruhának szólt a bók. Ünnepélyes mozdulattal, mint az esküvőn, nyújtotta felém behajlított karját, és átnyújtotta a csokor virágot. Persze rögtön könnybe lábadt a szemem, mert tudtam, ezt az estét soha nem fogom elfelejteni. Persze az este olyan stílusban folytatódott, mint ahogy kezdődött. Nagy meglepetésemre, és ijedelmemre nem állt a ház előtt az autója, sőt egyenesen az utca túl oldalának vette az irányt, ahol az ő házuk magasodott. Így az esti fényekben, egyre rémisztőbbnek éreztem az egész szitut, mellékesen olyan gyomorgörcsöm volt, hogy azt hittem ott esek össze az út közepén. Kinyitotta az ajtót, és mintha tényleg ő is hallotta volna a gondolataimat, megnyugtatott, hogy nincs otthon senki rajta kívül, még az öccse sem, mert valami bulin van. Gondoltam egyszer élünk, és beléptem az ajtón, amikor előre engedett Louis, és hozzátette, hogy menjek fel a lépcsőn. Hát, kezdtem még jobban beidegesedni, ki tudja, mit akar tőlem, lehet, hogy leteper, vagy tudom is én. De aztán megint megnyugtatásul hozzátette, hogy: „-Nyugodj meg, nem vagyok valami perverz szatír. De fel kell mennünk a tetőre, mert ma odafent van az asztalunk lefoglalva.”
És tényleg. Az egész tető ki volt világítva. Persze mindezt az utcáról nem lehetett látni, mert olyan tök furán van megépítve a ház. Egy asztal elegáns terítővel és két terítékkel, középen egy gyertya és egy szál rózsa állt valami vázában. Mint a romantikus filmekben, még mindig karonfogva odavezetett az asztalhoz, kihúzta a széket és megkért, hogy foglaljak helyet. A vacsi isteni volt, és közben jól szórakoztunk a legújabb vicceken, meg suli pletykákon. Vészesen közeledett a vég, mind a vacsijé, mind az enyém, mert nem sokára jött a komoly beszélgetés.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.