Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vallomás

2008.09.21

Azt hittem különbözünk. Túlságosan is, hogy együtt legyünk. Én ezt hittem rosszul, te meg azt, hogy jobb nekem nélküled. Már menni készültél, de megállítottalak. Később kiderült az igazi ok az volt, hogy féltél. Megijedtél kettőnktől meg az érzéstől. Ismeretlen érzés volt tudom, nekem is. Bár tudtam, hogy ilyesmi lehet a szerelem, de nekem is okozott meglepetéseket. Nem hittem volna, hogy képes vagyok téged elviselni a legrosszabb pillanatomban. Hogy képes vagyok téged szeretni, annak ellenére, hogy olyan sokban hasonlítotok, te és ő. Ő, akit úgy gyűlöltem. Majd gyűlöletemből érdektelenség alakult ki. Nem érzek iránta már semmit. Emberi témákban megvetem, szánom, hogy nem ismerhette a szeretetet, amit én igen. Szánom, hogy ő nem ismerhette a szerelmet, amit én megragadtam és magamhoz szorítottam. Nem vagy más, mint a többi, csak az én szememben. Te is okozhatsz még csalódást, de most még.. Bízok. Azt kérted bízzak, s én most megteszem ezt neked. Hogy miért is? Mert szeretlek! Mert csak arra adtál okot, hogy bízzak. Szerettél s szeretsz.. Adtál szerelmet, amit eddig még senki. Adtál bizalmat, amit eddig még csak kevesen. Adtál bókokat, amit eddig már sokan. Adtál egy érzést, egy szót, egy érintést s egy csókot, amit eddig így együtt még csak te adtál. Erre a csókra gondolok, mikor nem vagy mellettem. Végig simítom számat, behunyom szememet és az érzésre gondolok, melytől hevesebben kezd verni a szívem, ami most érted dobog. ;)

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.