Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelem szerelmese

2008.09.21
Csókok, szájak, apró érintések és halk nevetések. A film pereg, de az idő megállt. Az óra nem ketyeg, csak egymásra figyelnek. Az örökkévalóság sem lenne elég, hogy meg tudják tapasztalni azt, amit szeretnének. Lesz idejük rá bőven, de soha nem elég. Előttük még az élet, de most egyenlőre elég lesz ennyi, majd találkoznak még. Szorosan fogják egymás kezét, mintha csak a szél kifújhatná kezük közül a másikat. Nem eresztik egymást, botladozva kerülik az akadályokat. Suták még, mint egy újszölött őzike. Anyja nyújt neki segítséget, orrával tolja oldalát és meg-megnyalja arcát a picinek. A szeretet végül segítségül jön és sikerül megtennie az első lépéseket, akárcsak nekik. Botladozásuk egyre ritkábbá válik, s ha egyszer-egyszer mégis rosszul lépnének ott lesz a másik, hogy elkapja és ne hagyja elesni. Ott volt egy lány és ott volt egy fiú, meg egy csomó kusza érzés.
- Ő talán más, mint a többi? - kérdezi magától a fiú és kutatóan néz a lányra.

Még csak tapogatóznak a sötétben. Vakon próbálják megtalálni a másik szívéhez vezető utat. Halvány fény vetül az EXIT szóra és egy ajtóra, melyfelé a lány kutat.

- Ő is meg fog bántani, mint már annyian? - félti azt az aprócska szívet, melyet már sokszor törtek össze. Mindig felkészült egy új valaki befogadására és ajtaján soha nem akart senki belépni. Kedves mosolyok és csupa "aranyos" jelző, de ez nem változtatott azon, hogy mi értelme itt lennie, ha senki se szereti. Nem volt szüksége senkinek rá. Sokszor kérdezte már:

- Neked talán szükséged van rám, mert nekem rád igen!

De mindig azt akapta válaszul, hogy nekem másra van szükségem, nem Te rád. Nem vagy fontos.

Ő megbízott sokakban, akik végül hátamögé lopódzva fecsegték ki legféltetebb titkait és csapták arcul. Egy kés egyre forgolódott a hátában, pedig mindenki azt ígérte neki: Ő majd  kihúzza. Végül odáig senkivel se jutott el. Várta a nagy hőst, aki soha nem jött el érte.

- S most ő.. akit messzibbnek érzek, mint a valóság adja...

Láthatatlan s végtelen kezeit nyújtja felé, de az nem fogja meg őket. Minek nyújta még ilyen hamar? Tudhatta volna, hogy úgysem talál viszonzásra! Miért nem tanul a hibáiból?

- De igenis tanultam! Neki még.. tőle még.. nem kérdeztem meg! - jelentette ki dacosan a lány. Magában már fontolgatta, hogy korai lenne még, de ha mégis megkérdezné.. Nem! Nem lesz olyan vétlen, tartja a száját, és soha többet nem ejti ki azt a szót száján. Azt a szót, mellyel mindenkit elűz maga mellől.

- Talán ő lesz az igazi. - gondolta a fiú - Meg kellene neki mondanom, hogy..

Szerencsétlen nem tudhatta, hogy szavai habár titkon viszonzásra leltek, szóban sose fogja hallani. Nem tudhatta, s nem is érthette a lány félelmét. A félelmet az elvesztéstől s az újabb kudarctól, egy újabb pofontól.

- Már így is túl lelkes vagyok. Jobb lesz egy kis szünet.

Mindig azt hiszi ő az, akit majd.. De megannyiszor rájött már, csak egy dolog az, amit nagyon vár, és egy az, amire vágyik. Nem emberekbe szerelmes, mert azokból már rég kiábrándult. A szerelem az, amihez újra és újra visszahúz szíve.

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.