Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Öreg diófa

2008.09.21

Kép

Sudár alakja az ember fölött terjeszkedik, a kert legmagasabbika. Vastag gallyairól öregesen csüggenek az itt-ott sárguló, néhol már-már rozsdabarnára színeződött levelek. Némelyiket csupán egy hajszálnyi szár tartja a fán, s mások pont akkor hullottak alá. A gyengéden fújdogáló szellőtől meglebbentek a gallyak, néhol recsegtek, ropogtak. Az öreg fának minden mozdulat fájt, akárcsak egy öreg embernek, aki már jócskán benne van a korban. A szellő egy idő után széllé erősödött, s a hatalmas fa meghajlott annak erejét tisztelve. Megrázkódott, s milliónyi levele esett a földre. A fa szinte csupasz volt, mint egy most született baba. Az ősz nem kegyelmezett egy fának se, az öreg diófa se volt kivétel. Lábánál zizegő avartenger borította a földet, ami kissé nyirkos, sötét buvóhelyül szolgált szarvasbogaraknak, gyíkoknak, süniknek, s minden apróbb állatnak, amik már a téliálmukra készülődnek. A dió szőrös héját levetette, s a gyerekek máris elkezdték szedegetni a finom csemegét.

Ketten felültek az egyik vastagabb ágra, de a harmadikat, a legkisebbet, s egyben az egyetlen lányt az unokatestvérek között lent hagyták. Ő nem tudott olyan ügyesen fára mászni, mint a fiúk, és a fa túl magas volt termetéhez képest. A nagyok lábukat a törzs köré csavarva kúsztak centiről centire míg el nem értek egy biztos ágat, amin megpihenhettek. Leültek, s onnan nézték a végeláthatatlan szőlőlugasokat. A kicsi próbált felkapaszkodni, de mindannyiszor lecsúszott, s felhorzsolta a kezeit. A fiúk ahelyett, hogy segítettek volna neki, csak kinevették. Mindig bohóckodtak, s mindig a kislánnyal kötekedtek, mert vele könnyű volt. A "felnőtt komoly férfiaknak" nem volt szükségük egy kis púpra a hátukon kalandjaik során. A szüretre összegyűlt család készülődött, s hogy a gyerekek ne legyenek útban a konyhában, elküldték őket játszani. A fiúk felfedezőútra indultak -természetesen- , és a kislány is velük akart tartani. Az örök kíváncsisága hajtotta őt is. Persze tudta, hogy a mamájától ki fog majd kapni, ha meglátja horzsolásait, de ő is látni akarta a hegyet. Még sosem volt olyan magasan... s azok a finom diók..

Tovább próbálkozott, de a fiúk ügyet sem vetettek rá. Nézelődtek, nevetgéltek, s rágcsálták a diókat. A diók megértek, enyhén olajos magvuk apróvá omlott az ember szájában, ahogy a szájpadláshoz nyomódott. Alig kellett rágni, zsenge volt még, és friss a dió. A levegő érett szőlő és készülő must illatát árasztotta. A szomszéd gyorsabb volt, s már tegnap elkezdte a szüretet. A hegyen 5-10 falubeli család osztozott, de idegen egy földrészt se kapott. Akkoriban még nehéz volt hozzájutni a jó termőföldhöz, s ez.. ez volt az egyik legtermékenyebb ezen a borvidéken. Az unokák nagyapja összehúzott szemöldökkel nézett körbe a földjén. Eddig guggolva vizsgálgatta egyesével a szőlőfürtöket. Szemenként kutatta a penészt, vagy darázscsípéseket. Ha a fürtön egy romlott szemet is talál, azonnal el kell kezdeni leszedni a fürtöt, s betaposni, nehogy tovább romoljon, s oda legyen az egész fürt. Végig sétált két sor között, s a hegytető felé kapaszkodva észrevett egy földre esett fürtöt. Odaszaladt, s mintha legalábbis az egyik gyerek esett volna le a fáról, olyan óvatosan kapta fel, s simogatta le róla a homokot. Tipikus szőlőtermesztő.

A fiúk végre lekászálódtak a fáról, amire egyébként tilos volt felmászni. De még mielőtt nagyapjuk észrevehette volna, hogy a hegytetőn árválkodó csupasz fán két gyerek is "madarasdit" jászott, gyorsan eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Csak a kislány maradt ott, árván, elhagytottan. Könnyes szemekkel pislogott nagyapjára, aki végre felért a hegytetőre. Mélyet szippantotta a hűvös levegőbe, és bekapott egy szem szőlőt. Megkérdezte a kislányt, hogy mi történt, miért sír? De az csak annyit tudott kinyögni, hogy fel akart mászni a fára, de nem sikerült. Nagyapja nem volt túl magas ember, már az ő dereka is megfájdult a hidegben, s meghajolt, akárcsak az öreg fa. Sötét hajában viszont csak elvétve lehetett ősz hajszálat találni. Szeme fehérjének sárgás árnyalata mutatta, hogy nem csak a szüretelés öröméért termeszti a szőlőt, s nem csak eladásra készíti a bort. Odanyújtotta a fürtöt a kislánynak, az elvett egy vörös szemet, s bekapta. A szem vastag héja rögtön szétpattant, ahogy ráharapott kis "egér" fogaival. Lédús... kis magvas... Pont jó. Édeskés ízében benne volt a folyó illata, hisz közel folyt a hegyhez egy nagyobb folyam. A kislány persze nem ilyen részleteket vett észre először, csupán azt érezte, hogy finom volt, amit kapott. Ránézett nagyapjára, az pedig visszanézett rá.

"Ezt fogd meg!" - mondta, s átadta a fürtöt a kicsinek. Felemelte a derekánál fogva, majd szét vetett lábakkal tarkója mögé ültette. A kislány csupán egy kis farmer nadrágos kékségnek látszott a távolból, aki nagyapja nyakában megízlelhette a magasság varázsát.

"- Egyik unokám se látta még ilyen magasságból a birodalmamat. A fáról meg nem is sok mindent látni, mert eltakarnak mindent a levelek." - mondta az öreg, s közben magában kuncogott. Tudta ő, hogy a két rosszcsont mindig veszélyes úton jár, s egyszer majd valamelyiknek baja fog esni. De remélte, hogy jó lecke lesz majd nekik.

"- Na tücsök, menjünk, mert anyád égen földön keres, és engem fog megnyakalni, ha nem viszlek vissza. Szerintem a suhancok is lent vannak már, és javában eszik a jó kis csirkelevest."

Lebaktattak a hegyen, s közben a nagypapa áradozott az idei jó termésről, meg hogy milyen bőséges lesz, és persze arról is, hogy milyen fárasztó napok állnak előttük. A kislány persze csak az újabb kalandokat látta a további napokban, s nem a megerőltető munkát. Az ő kezébe még nem adtak fürtmetszőkést, neki elég volt a vödörbe pakolnia a már leszedetteket.

Másnapi teli vödrökből egy-egy szemet elcsórt, mert újra érezni akarta a mennyei szőlő ízét a szájában. Míg a szülők a hirtelen vénasszonyok nyarának beillő melegben, a forró napsugarak alatt szüretelni kezdtek, addig a gyerekek tálakba tépkedték a gyengébb szárakon lógó fürtöket. A nagypapa, mint egy műszakvezető járt fel 's alá. Felügyelte a munkamenetet, ki mennyit szedett, jól vágják-e szárakat. Néhol megigazította a lugast, és ő is beállt szüretelni. Délben szünetet tartottak, mert már mindenki éhes volt, és fáradt. A reggeli kakas szó senkit sem hagyott aludni, meg a nagyapa sem. Mivel szerinte hűvös reggelen könnyebb szüretelni, mint a déli verőfényben. Megérkeztek már a későbbi időre várt rokonok, és vendégek is. A nagy lakomán, az előző héten szintén családias környezetben leölt disznó darabjait szolgálták fel hurka, kolbász, sült hús, főtt hús, és pörkölt formájában.

A jó ízű ebéd után, veszekedésre lett figyelmes a kisnép. A hangos vitára mind kiröppentek a parányi házból, s nézték az eseményeket. Ki más is lehetett volna, mint a nagypapa, és a szomszéd. A nagypapa azért pörölt, mert a szomszéd bűzös mustját át lehetett érezni az ő részére - bár a lelke mélyén tudta, hogy az is jó minőségű szőlő, csak hát jobban esett neki, ha perlekedett-. Ahogy a mondás is tartja: A szomszéd kertje mindig zöldebb.

 

Zöldebb volt a kislánynak is, mert a szomszéd lugasok végén, a hegytetőn egy kapu a napraforgó mezőkre nyílt. A fiúk már nem egyszer kiszöktek oda, s loptak pár fej napraforgót, s még soha nem kapták el őket. Talán, ha gyorsan szalad ő is.. talán..

Délután újra neki láttak szüretelni, bár már senkinek nem fűlt hozzá a foga a kiadós lakoma után. Puha ágyról, és délutáni sorozatokról ábrándozva metszették a nők a fürtöket, a férfiak pedig a szőlők helyett kiadós alvásról egy puha ágyban álmodoztak. Némely házaspárok összekacsintottak a lugas két oldalán, az estére gondolva, némelyek versenyeztek, hogy ki ér a sor végére még az nap. Némelyek csak veszekedtek most is, mint mindig, s kerülték egymás társaságát. Akárcsak a kislány szülei. A nagypapa egyetlen fia, aki talán tovább vihetné a nevét...

De már nem fogja, ugyanis nem született egyetlen egy fia sem. A fiú unokái mind lányaitól vannak, s bűn rosszak voltak. Aznap is rosszban sántikáltak, amit persze a nagypapa megneszelt. Próbálta őket rendre és nyugalomra inteni, de hasztalan volt próbálkozása. Ha kalandvágyról volt szó, a fiúk még saját anyjukra se hallgattak. Felszaladtak a hegytetőre, át a kapun ki a napraforgó mezőre. A kapun rozsdás tábla jelezte: "Magán terület. Idegeneknek belépni tilos!" A felirat alatt egy elmosódott rajz mutatta, hogy a területet kutyával őrzik, de azt már egyik gyerek se látta. Uzsgyi a fúk szaladtak, utánuk a kislány. Valahogy sikerült megszöknie anyja vigyázó szeme elől, s a fiúk után erednie. Szaladgált egy kicsit, de aztán ahogy telt az idő, s távolodott a kaputól teljesen megfeledkezett mindenről. Megállt kifújni magát, s ahogy körbe nézett rá kellett jönnie, hogy eltévedt. A fiúk javában nassoltak valami tisztáson a makukából, a kislány pedig kétségbeesésében újra elpityeredett. A gyerek sírásra a buldog is felkapta fejét, és elkezdett ugatni. Az addig fűben henyélő fiúk felpattantak, s neki lódultak. Futottak, ahogy csak a lábuk bírta, de a kapunál a szomszéd így is nyakon csípte őket. Jó lecke volt.

A két fiú szülei hegyibeszédet tartottak késő este a szüret végeztével. A kislány egy hatalmas napraforgóval a kezében leült a hegylábánál lévő hintaágyra, s ártatlanul mosolygott nagyapjára. Mindketten tudták, hogy a kislány miatt buktak le a fiúk, de egyikőjük se szólt senkinek. A szüret véget ért, s ami azalatt történt, már örökre a diófa titka marad, ami mindent látott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.