Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megvalósulatlan tervek a csúnya, rossz világban

2008.09.27

Kép

Mindig csodáltam az embereket, akik szinte gyerekkoruk óta tudták, hogy mik akarnak lenni. Sajnos, ez az elhivatottság nekem nem adatott meg. Az oviban még a festészet gondolatával játszadoztam, sőt ez a vágyálom általános alsó tagozatig meg is maradt. Aztán a csúnya valóság ráébresztett, igen csekély valószínűsége van e cél elérésének. Egy részről: Melyik művész az, aki még életében híressé és sikeressé vált? Más részről: Ki az, aki az én művészeti tanulmányaimat finanszírozni tudta volna másfél minimálbérből? Tehát a csúnya, rossz világ keresztülhúzta művészi számításaimat. De hát, csak nem hagyott nyugodni a dolog, talán építészet? Ó, igen! Ez lesz a legjobb megoldás, hiszen ott rajzolhatok, geometriából egész jó vagyok, fizika, kémia tűrhető, de ha ráfekszek, akár mérnökin is végezhetem. Ez tartott egészen az általánosiskola végéig, amikor is eljött a középiskola és a csúnya, rossz világ újra belém kötött. Kiderült, hogy lakóhelyem száz kilométeres környezetében nincs olyan középiskola, ami rendelkezik ilyen szakkal és az onnan felsőoktatásba jelentkezők és felvettek aránya is megfelelő lenne szüleimnek. Más szóval egyszerűen béna iskola volt. Na, hát akkor válasszuk a legjobbat, s legyen olyan szak, amihez legalább egy kicsit van kedvem és tudásom. Nyelv… az fontos mostanában.. Turizmus… fejlődő ág, van benne lehetőség. Huhu, leszek idegenvezető. Meg is volt az új álom! Az első 1-es után rádöbbentem, fele olyan jó se vagyok ehhez a szakhoz, mint reméltem. Az első 2-es után matekból, már nem siránkoztam tovább, hogy miért nem mentem az építészeti suliba. Oda se lettem volna elég jó… Aztán eljött az utolsó előtt év. Már nem volt olyan kecsegtető, hogy ezen a szakon a képzés 5 évig tart, az általános 4 évvel ellentétben. De mégis megláttam a reményt a szakban: kongresszus és rendezvényszervezés. Ó, igen! Ez az új cél. A csúnya, rossz világ mit ne mondjak megint közbedumált. Törölték a szakmát, nem leszek már idegenvezető se. A nyári gyakorlat kiábrándított a szálloda szakmából, az se leszek már. Talán hatod év? Úristen, meddig leszek még középiskolás? Szintén nyári gyakorlaton tisztába jöttem vele, hogy az az év se olyan lesz, mint amilyenre én naivan gondoltam. Szerencsére egy távozó tanár felvilágosított, hogy időpocsékolásnak megéri, de egyébként csak egy papír… Végső reményem az álom szak: kong. rend. szervezés és az álom egyetem „az” Big City-ben. Az ország szíve nem volt túl csábító, de ezt az ellenszenvet hamar félretettem, miután eszembejutottak a lehetőségek, melyeket „az” Big City nyújthatott nekem egyetemista éveim alatt. Magamhoz ragadtam tehát kis egyetem „enciklopédiámat” és utána néztem a sulinak. Pech és Pánik! Alapítványi suli, drágább a költségtérítéses szak, mint máshol. De hátha államira felvesznek, aközé a 23 ember közé! S mindehhez max. felvételi pont szükséges? Mi az nekem, kitűnőre érettségizni? Na jó, még mindennek ellenére is mosolytól sugárzón kaptam hónom alá a vaskos „enciklopédiámat” és ültem ki anyukámhoz a konyhába. Főzés közben akartam meggyőzni előmenetelem fontosságáról és arról az elvről, hogy: De-anya-én-oda-akarok-menni-és-kész,-mert-csak! De a csúnya, rossz világ… asszem már ismerős, hogy mi jön ezekután. Nem leszek kong. rend. szervező. Új tervek, új álmok kerültek napirendre. Jött egy új szerelem,s egy szebb, közelibb továbtanulási álom. Talán marketinges leszek, talán indul az az új szak, és turizmusra megyek. Ki tudja? Már nem lepődnék meg azon se, ha a csúnya, rossz világ olyan messze sodorna éppen napirenden lévő tervemtől, hogy újra az ovis festészet mellett kötnék ki. Arról már nem is merek álmodozni, hogy főállású író legyek…”nálunk annak nincs jövője”. – mondják sokszor, sok mindenre. De kérdem én, minek van akkor jövője? Már nem tervezünk egy életre, csupán csak egy –két évre. Nem tervezünk, csak álmodozunk a kertes házról, kutyákról, egy jól jövedelmező állásról, amit még szeretünk is csinálni. De ha nem tervezünk, mégis hogy éljünk? Spontaneitás3? Ez lenne az új „trend”? Spontánul csak annyit tudok mondani erre:

            - Mi leszek, ha nagy leszek?
            - Talán felnőtt, ha megértem, hogy a nagyság érettséggel jár, s az érettséghez nem csak vizsgák szükségesek. Talán egyszer majd megértem, hogy nem lehet minden úgy, ahogy eltervezzük, s talán azt is megértem, hogy a csúnya, rossz világban miért nem lehet senki az, aki szeretne lenni, ha tesz is érte valamit
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.