Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet és Halál

2008.09.21

Kép

Egy gyerek talán akkor válik ténylegesen felnőtté, ha meg tudja, milyen az: szeretni s elveszíteni. Vannak, akik sajnos túl korán felnőtté válnak. A gyerekkornak viszont sokáig kellene tartania, hiszen addig míg tudatlan gyerekként éljük mindennapjainkat, jól érezzük magunkat, és felhőtlenül vagyunk boldogok. Azok a gyerekek, akik hamar elveszítik egyes szerettüket, vagy épp olyan környezetben nőnek fel, ahol nincs is esélyük gyerekként élni, azok gyorsan ráébrednek milyen is az Élet. Irónikus, hogy pont a halál az egyik dolog, amiáltal tisztába jöhetünk az Élettel és annak értékeivel. Tudatosul bennünk rövidsége, az emberi létünk kurtasága. Mindazt, amit sok év alatt felépítettünk, megtanultunk, szerettünk, vagy utáltunk egy pillanat töredéke alatt eltűnhet. Lehet, hogy nagyszülőként egy régistílusú házban a házastársunk mellett feküdve hajtjuk le fejünket egy este, s a függény utolsó lebbenése jelzi majd, hogy lelkünk örökre elhagyja testünket és az Életet. Lehet, hogy egy szempillantás alatt repülünk ki fizikai valónkból, mert elüt egy autó és szívünk megszűnik dobogni, vagy ellenkező esetben egy hosszú és fájdalmas betegség marcangolja sejtjeinket, hogy már-már könyörgünk a halálért. Bárhogy is történik, minden emberrel megtörténik, mindenki elhagy valakit és valamit. Ha mást nem, hát ezt a világot. Eljön egyszer a kaszás, vagy a halál angyala, vagy akárhogy is hívjuk, eljön, és véglegesen elvisz minket. Eljön az Élet vége, a mi Életünk vége, és apró részletei akkor jutnak eszünkbe. Talán feltesszük a kérdést, számítottunk valakinek? Tettünk valamit az életben, valamit a haladásért, valamit, amivel beírtunk magunkat a történelem könyvekbe? Mégha nem is tettünk semmi eget rengető nagy felfedezést, vagy találtunk ki korszakalkotó ötleteket, akkor is számítunk ott, ahol vagyunk. Fogunk onnan hiányozni, ahonnan elmegyünk és pont emiatt kívánják, hogy bárcsak ne is mennénk el onnan. Talán önzés a részükről, hogy a világban akarnak tartani valakit, kinek homokórája végleg lefolyt, de talán nem önzés, ha tudjuk, mikor testünkből kivágnak egy darabot az század része sincs egy ember elvesztésének fájdalmához képest. Habár... hasonló operáció, hisz az egészből, egy emberi teljességből vesznek el egy -kisebb vagy nagyobb- darabot. El kell temetnünk valakit, és akkor vele együtt minden emlékünket is. Később pótolni akarjuk, de ez lehetetlen. Minden ember pótolhatatlan, egyedi és utánozhatatlan. Még ha azt is mondjuk, hogy az ember nem ismer lehetetleneket, tudnunk kell hogy egy lehetetlen mindig is lesz: Örökre elfelejteni azt, akit valaha szerettünk. A boldog óráktól vagy szomorú percektől, jó emlékektől és rosszaktól vagyunk, akik vagyunk, és leszünk, akik leszünk. A jelenben élünk, de a jövőnek. A jövőbe elérni viszont csak úgy tudunk, ha minden részletet szemügyre veszünk. A bölcsesség nem a kortól függ, dehogy is. Bölcsnek csak az mondhatja magát, aki tisztában van saját maga értékességével, és rájön hogy ő sem felesleges ott, ahol van, vagy ahová tart.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

dallamjuice

(loreley@euromail.hu, 2014.08.11 08:57)

EGY SZEMPILLANTÁS AZ ÉLETÜNK...

Körbe-körbe jár az ósdi gramofon,
messzi szobából lágy zene árad,
félhomály vesz körül, lehet álmodom,
s rabja vagyok e szép muzsikának...

folytat:

http://dallamjuice.blogspot.hu/