Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csillagok hangja

2008.09.21

Kép

-Nem tudom mit akarok, értsd meg! jelentette ki a fiú, mire a lány szemébe könnyek gyűltek:

-Hogy-hogy nem tudod? Az ember vagy akar valamit, vagy nem. Egyszerűen csak képtelen vagy kimondani, hogy vége. De megnyugodhatsz, mert megkönnyítem neked. - ezzel a lány felkapta dzsekijét, kivágta az ajtót, de a küszöbön még megállt egy pillanatra. A csalódottság tonnás súllyal nehezedett vállaira, kissé meg is görnyedt miattuk, lehajtotta a fejét és csak ennyit mondott halkan:

-Felejts el, örökre! - behúzta maga mögött az ajtót és eltűnt.

 

Mindennek már fél éve, de az emlékek tisztán éltek a lány fejében. A fiú és ő még hat évvel ezelőtt ismerkedtek meg egy baráti összejövetelen. A sok idegen arc között a lány ismerősöket keresett, de senki nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Az alapritmusokból álló zenére vonagló, és hát, nem kissé ittas tömegen átküzdve magát kijutott a teraszra.

Csendes nyári szellő fújdogált és a buliból kiszűrődő zenét kevésbé lehetett odakint hallani. A lány rajongott a csillagos esti égboltért, így most a felhőtlen kékségben a milliónyi fényes kis csodát nézegette. Hosszas magányos, de annál békésebb elmélkedését egy ércesen mély hang szakította félbe:

-Hát, te miért nem bulizol?

A másik úgy gondolta majd csak odabök egy szokványos kifogást arról, hogy rosszul van, vagy valami ilyesmit, de még mielőtt kimondhatta volna az ismeretlen fiú odalépett mellé és rákönyökölt a veranda fa korlátjára, és csatlakozott hozzá.

-De megértelek. Én se nagyon bírom ezt a nyüzsit. Pedig esküszöm rá, hogy fele ennyi embert se hívtam.

Egy pillantást vetett a pulcsis lányra, aki ott állt és kissé reszketve bámult rá. A sötétbarna őzike szempár teljesen megbabonázta, még a nevét is elfelejtette megmondani.

-Ööö..izé, jajj, micsoda bunkó vagyok. A nevem Samuel Mayo, de a barátaimnak csak Sam. - s ezzel nyújtotta is a kezét a lánynak, aki még mindig csak bambán nézte őt. -Tudod, most jön az, hogy te is bemutatkozol. - súgta oda nagy titkosan a lánynak.

-Öhm.. bocsi. Lucy. Lucy Wendel. - mondta a lány kissé magához térve, majd nyújtotta ő is a kezét elfogadva a fiúét. - Nem vagyok hozzá szokva, hogy.. - befejezni viszont nem tudta. Mihez nem vagyok hozzá szokva? Ahhoz, hogy jóképű idegenek elegyedjenek velem szóba, vagy ahhoz, hogy rajtam kívül más is kijön egy buli kellős közepéről, mellesleg pont a házigazda.

-...hogy beszélj? - egészítette ki kissé gúnyosan a fiú a mondatot.

-Neem! Csak azt hittem nincs még egy olyan ember, mint én, aki egy bulin inkább csillagászkodik. - és erre mind a ketten elnevették magukat.

-Hát.. én a magam részéről csak egyedül akartam lenni. - mondta végül Sam. - De úgy látom már ez a hely is foglalt. - vágott fancsali képet, de mintha túlzásba is vitte volna a színjátékot, amiért Lucy hatalmas kacajban tört ki.

-Ha gondolod csendben maradhatok, és tehetek úgy mintha itt se lennék. Az egész jól megy nekem.

-Hát igen, vettem észre. De mi lenne, ha itt maradnánk mind a ketten, és együtt lennénk egyedül. Na, meg közben akár még beszélgethetnénk is, csak hogy ne vadidegenekként nézzük a csillagos eget. Nos, mit gondolsz?

Lucy csak kedvesen rámosolygott, bólintott és tekintetét visszafordította az ég felé. Most viszont már nem csak nézte a csillagokat, hanem kérdezett is tőlük. Bár válaszokat nem kapott, a világ minden kincséért se ment volna el onnan. Valami vonzotta a fiúban, ami nem engedte hogy ott hagyja. Ő még nem is tudhatta, de a csillagokban már megvolt írva, hogy mi is volt az a láthatatlan erő, ami nem engedte szabadulni egyikőjüket sem. Bárcsak megsúgták volna a csillagok, hogy mi is lesz az egyetlen akadálya ennek az érzésnek kettejük között.

 

Lucy úgy gondolta, ha az ösztöneit nem vakította volna el ez az érzés, sosem kellett volna annyi megaláztatást, és fájdalmat átélnie. Ha behunyta a szemét még most is tisztán látta a dühött pillantásokat, és fülében visszhangzottak a veszekedés szavai:

 

"-Fiam, te többre vagy hivatott. Ő egyszerűen nem illik hozzád. Hidd el, hogy ő is olyan mint a többi fruska, akinek csak a pénzedre fáj a foga.

-Te nem ismered Lucyt, ő soha nem tenne ilyet!

-Te azt csak hiszed! Az emberek nem mindig olyan ártatlanok, mint amilyennek te látod, vagy látni akarod őket. Mindenkinek megvan az ára. Ő is csak egy a sok felkapaszkodó csitriből, aki kiforgatna minden vagyonodból.

-Ne merészeld pocskondiázni! Mondtam már, hogy te nem ismered. Ha hagynád, hogy meséljek néha róla és adnál neki egy esélyt, más lenne a véleményed.

-A kapzsi ribancok mindig is azok maradnak, és nem érdemelnek meg egy esélyt sem. Nálam nem!

-Ez az utolsó szavad?

-Igen. Ezzel lezártnak tekintem a veszekedést. Te szépen szakítasz azzal a nőcskével, és végre észhez térsz és elveszed Christinát, ahogy már megbeszéltük. Ő sokkal inkább hozzád való.

-Nos, hát jó tisztázni, hogy mit gondolsz, mert én is épp a nősülésen töröm a fejemet... - és itt megakadt a mondandójában, mert meglátta Lucyt, aki szívszakítóan szomorú pillantással állt most apja mögött a konyha bejáratánál kezében egy nagy tálcával, ami tele volt üres kristály poharakkal. Éppen a konyhába igyekezett velük, hogy berakja a mosogatóba a már használt poharakat, mikor meghallotta apa és fia "beszélgetését". Nem akarta őket megzavarni, de mikor meghallotta a nevét úgy gondolta meghallgatja a továbbiakat is, csakhogy a beszélgetésből egyre inkább veszekedés kezdett kialakulni. Az utolsó mondathoz már neki is lett volna egy-két hozzáfűznivalója, ezért kilépett a folyosó rejtekéből, és most ott állt teljesen kipirult arccal és épp szóra nyitotta volna száját, mikor Sam elhallgatott. Egymásra nézett a két fiatal. Sam mosolya teljes ellentétje volt Lucy rideg tekintetének.

-Lucy, én.. - kezdett bele Sam, de a lány nem bírta volna újra végig hallgatni az iméntieket Sam szájából is, így hát gyorsan letette a tálcát az asztalra, megtörölte kezét a konyhapulton talált rongyba, és már indulni is akart, de a szembejövő Mrs. Mayo megállította.

-Na, itt vagy, már réges régóta kereslek. Még van kint néhány üres pohár, amit össze kellene szedned és.. -de nem tudta végig mondani, mert egy kissé remegő hangú női hang félbeszakította.

-Tudja mit? Nem vagyok a cselédje. Sőt ezentúl közöm sincs se magához, se ehhez a sznob úritársasághoz, se a maga drágalátos fiacskájához. Ha pedig a poharakkal továbbra is problémája lenne, ezentúl szedesse össze a menyével, Christinával! - ezzel kikerült az asszonyt és folytatta útját a kijárat felé."

 

Aznap kisétált a Mayoházból, és Sam életéből is. Miután kicsapta a kijárati ajtót Sam hangját még hallotta, amint az ő nevét kiabálta, de nem figyelt rá. Még egyszer megállt és visszaszólt, deaz volt az utolsó mondata Samhez.

Neki már nem tud újat mondani, legalábbis Lucy így gondolta. Kihasználva, megalázva, átverve és teljesen csalódottan tért haza, és azóta a nap óta egyszer sem tette be a lábát a Mayo rezidenciára, nem vette fel a telefont, hagyta hogy előbb az üzenetrögzítőn meghallja annak a hangját, akit akkor utóljára hallott a házból kijövet. Soha nem válaszolt egyetlen egy üzenetre sem két teljes hónapon keresztül, amikor is az üzenet egyre rövidebbek lettek, a hívások ritkábbak, majd egy napon teljesen megszűntek. Elérte, amit akart, a fiú többé nem hívta, nem kérdezett róla a barátain keresztül, és nem dobálta kavicsokkal az ablakát, hogy jöjjön már ki beszélni vele. A napok teltek, majd a hetek, amikből hónapok lettek és elmúlt egy fél év.

Most itt áll a saját lakásának verandáján. Egy kisebb faház a hegyekben, amit a szülei anyagi támogatásának segítségével sikerült megvennie. Legjobb barátnőjét megbízta, hogy senkinek egy árva szót sem szólhat arról, hogy hol lakik és hogy mi van vele. Eleonor fél éven keresztül tarotta magát, barátnőjének tett ígéretét senkinek nem árulta el, de Lucynak se mondta el, hogy a hívások megszünte után még hányszor érdeklődött nála Sam a lány után.

"-Eleonor kérlek szépen, muszáj beszélnem vele! Kérlek áruld el, hogy hol van!

-Nem mondhatom el, azok után meg még ha tehetném se mondanám.

-Mégis miről beszélsz?

-Tudod te nagyon jól. Nem elég hogy gazdag csinibabára cseréled a legértékesebb embert, aki valaha az életedben szeretett téged, de még megjátszod itt a hülyét is, hát büszke lehetsz magadra.

-De hiszen már elmondtam számtalanszor, hogy semmi közöm Christinához. Egyes egyedül a szüleim akarták azt a házasságot, én meg már akkor szakítottam vele, mikor megismertem Lucyt.

-Aha, persze. Na, most légyszives húzd el a csíkot, mert várok valakit!

-Kit? Lucyt? Ha idejön megvárom.

-Nem Lucyt! Hála neked soha nem látogat meg, mert elment innen.- miután kiszaladt a száján, Eleonor már tudta, hogy óriási hibát követett el, mikor hirtelen haragjában elszólta magát.

-Hogy mit csinált? Elment? De mégis hová? Visszaköltözött a szüleihez? - Lucy egészen addig, míg meg nem vette a kis házat a hegyekben, barátnőjével lakott együtt egy két szobás albérletben. A szülei egy másik államban laktak, Sam joggal hihette, hogy a hazaköltözést érheti Eleonor azalatt, hogy Lucy elment.

-Elment, kész. Neked aztán a legkevésbé van közöd hozzá, hogy hol van, hisz ott a te kis Christined meg a felfuvalkodott családod.

-Nincs semmi köztem és Christin között azóta, mióta kiderült hogy jobban szereti az idejét a tenisz oktatójával tölteni, mint velem. Ezután ismertem meg Lucyt, aki most hol is van?

-Nem itt, úgyhogy akár el is mehetsz.

-Én ugyan nem tágítok innét, amíg el nem árulod, hogy hol van. Igenis van közöm hozzá, hogy hol van, mert szeretem és mert..

-És? Mit és? Mit akarsz még tőle? Nem volt elég, hogy te meg a családod tönkre tettétek és most egyedül van terhesen abban a hideg házba?

Sam meglepett pillantása térítette magához a felhevült kiabálásból Eleonort, s jött ezek után rá, hogy már megint olyat mondott, amit nem kellett volna.

-Istenem, hogy soha nem bírom tartani a számat. Ez is azért van, mert felidegesítettél. Az orvosom is megmondta, ilyenkor akaratomon kívül is mondok olyanokat, amiket egyébként nem..- Eleonor fecsegését és hangos önmarcangolását Sam szakította félbe, aki most épp két kézzel rázta a lányt.

-HOL VAN LUCY?????????? Gyereke lesz, TŐLEM!!! Tudnom kell, hogy hol van, értsd már meg!!!!!!

Eleonor még most se mondta volna el az igazságot, hacsak meg nem látja a kétségbeeséstől gyülekező könnyeket a férfi szemében.

-Te tényleg szereted... De, akkor nem értem.. Miért nem mentél utána már akkor, mikor összevesztetek?

-Mert azt hittem, ha hagyok neki egy kis időt jobb lesz, de minden csak rosszabb lett. Amikor fel akartam hívni és megbeszélni egy talákozót, nem vette fel a telefont, és mikor elmentem hozzá sem akart velem beszélni. Egyszerűen tudomást sem vett rólam. És végig tudta, hogy terhes... istenem. Hiszen, ha tényleg tőlem van, akkor pénzt is követelhetett volna, még ha azt hitte is, hogy összeházasodok Christinnel. Tudtam, hogy apám tévedett és Lucy.. ő igazán szeret engem..

-Még szép, hogy szeret. Könnyesre sírta a vállamat miattad! Az ég szerelmére már akkor beléd zúgott, mikor megismert. Csak tudnám, mit evett rajtad, mert hogy nekem nem tetszel az biztos. Mikor borotválkoztál utóljára? - kérdezte Eleonor Samtől, aki még mindig szorosan fogta a két karját, és elég közel volt ahhoz, hogy a lány lássa a karikás szemeket és a borostás arcot.

-Elég régen..nem igazán érdekelt ez, csak hogy megtaláljam Lucyt. Heh.. még nyomozót is fogadtam, de lehetetlen volt megtalálni. Benned van az utolsó reményem. Kérlek, Eleonor, ha kicsit is szereted Lucyt és kicsit is megbízol bennem, akkor áruld el, hogy hol van! Én.. egyszerűen nem tudok nélküle élni! - csalódottan engedte el a lány karajait, a fejét is leeresztette, mint egy kisfiú, ha már úgy érzi, nem kapja meg a hőn áhított ajándékot.

-A hegyekben. Bondlei Drive 92. Az első faház a hosszú lejtő után. - Sam felkapta a fejét, nem hitt a fülének. Eleonor megtört.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - mondta vagy százszor a férfi és közben ölelte kissé már túl szorosan a nőt.

-Jójó, de nem tőlem tudod, és nem is jártál itt. Ha Lucy meg tudná, hogy elárultam soha többet nem beszélne velem.

-Jó, persze. Nem mondok semmit, így görbüljek meg!

-Ok, de most már menj, mert bármelyik pillanatban itt lehet álmaim pasija, és nem akarom, hogy véletlenül félre értse a dolgot. Úgy néz ki komoly a dolog.- Sam ránézett a nőre, hálás volt neki.

-Nem tudom, hogy köszönhetném meg, de egyszer esküszöm megteszem.- ezzel kiszaladt az ajtón, majd le a lépcsőkön. A bérház bejáratánál összefutott egy kb. vele egy idős férfival, aki virágcsokorral a kezében állt a csengőnél és keresett egy nevet a lakónévsoron.

-10-es lakás? - kérdezte Sam.

-Igen, öhm... úristen.. Sam Mayo??? Hát te meg, hogy kerülsz ide pajtás? - kérdezte az eddig ismeretlen férfi, aki első meglepetésében rá se ismert régi barátjára.

-Hát volt itt egy kis dolgom a barátnőddel. Tudod, szerelmes vagyok, és apa leszek, és egyedül a barátnődnek köszönhetem a boldogságomat. - barátja mérges és egyszerre döbbent arcát látva Sam hatalmas kacajban tört ki.

-Nem ő terhes, hanem a barátnője. A jövendőbeli feleségem, Lucy.

-Ááááá... aha.. - a hír hallatán nagy kő eshetett le a szívéről a férfinak, mert most egy nagyot fújt és a homlokát törölte. - hát izé.. akkor én csak gratulálhatok. Bár én azt hittem, hogy újra összejöttél a Hughel lánnyal, hogy is hívták?

-Christin. Nem, nem, nem, az egy tévedés volt. Ő is mást akart, és én is. Úgy hallottam megszökött a teniszoktatójával, mert a szülei nem akartak beleegyezni a házasságukba.

-Á... hát, van ez így. És te, mikor is fogsz házasodni? Ugye meghívsz az esküvőre? Ha minden igaz, felírhatsz hozzám plusz egy főt. - ezzel huncutkásan biccentett a bérház ajtaja felé.

-Öhm.. hát még nem tűztük ki a dátumot, de amint megbeszéltük, értesítelek. De.. figyelj csak Tom! - régi barátok voltak, és Sam jól ismerte Tomot, meg a Casanova múltját. Úgy gondolta, nem árt, ha kissé komolyabban is elbeszélget vele a most bontakozó románcáról Eleonorral.

-Tudod, Eleonor nagyon szeretetreméltó lány. Ha azt hinnéd, hogy csak a pénzedre pályázik, először kérdezd meg tőle, hogy mit érez. Jó? Tapasztalatból mondom, hogy vannak kivételes nők, akik többet érdemelnek holmi egy éjszakás kalandnál. És szerintem ő is ilyen.

-Te most Eleonorról beszélsz vagy Lucyról?

-Hát.. mind a kettőről. Erről jut eszembe, nekem sietnem kell! Na, viszlát, és ne felejtsd el amit mondtam! Figyelj a szívedre is, meg az övére is!

-Jójó, persze, ha te mondod. Megváltoztál nagyon öregem. Mikor még utóljára láttalak nem így gondolkoztál. Igen különleges lehet az a nő, ha így hogyis mondjam.. megkomolyodtál miatta.

-Az, elhiheted. A legkülönlegesebb a világon számomra.

A férfiak kezet fogtak újból, majd elköszöntek egymástól. Sam pedig fogta magát, bepattant a kocsájába és már száguldott is a Big Tiger hegytetőhöz, ahol szerelme várta."

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.