Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A legjobb legrosszabbak

2008.09.21

Kép Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer három nővér Franciaországban, Párizs mellett egy kis faluban, Páhíban. Édesapjuk, Páhí királya a halálba menekült, mikor ráébredt, hogy mind három lánya más apától született. A vétkes édesanya szerető lovagja paripáján pont a király halála napján elvágtázott, hátra hagyva a palotát és három árva kislányát. Az asszony persze nem élhetett sokáig, e tettet keservesen megbűnhődte. A fiatal lovag beleszeretett egy fiatal nemeslányba és elvette feleségül a királynét paffon hagyva. Na, de nézzük csak, hogy mi lett a három kislányból. Mint már említettem három különböző apától származtak, így teljesen más személyiségek is voltak, és kissé külsőben is különböztek. A legidősebb és minden valószínűség szerint a legakaratosabb és öntudatosabb, Rea művészi tehetségét mindenbizonnyal festői intuíciókkal rendelkező édesanyjától örökölte, de más emberek érzelmeinek átvételére valószínűleg az ismeretlen apja génjei tették képessé. Gyönyörű festményei miatt és egyedi tehetségéért mindkét testvére irigykedett rá. Festői technikája és a téma kiválasztása úgy változott, ahogy cseperedett fel. Míg gyerekkorában kis állatokat, babákat és családját örökítette meg a vászonon, addig kis csitriként már a táj szépségei és a ruhák redői ragadták el. De lassan-lassan az ezek iránti érdeklődését is kezdte elveszíteni és a másiknem teste fogta meg képzeletét. Szolgálófiúk portréit és egy-két szerelmét festette meg. Később pedig, ez a szenvedély odáig fajult, hogy aktportrékat kezdett el festeni, amibe persze eleinte belepirult. Később viszont, miután már kezdett hozzá szokni a férfitest vonalaihoz, igen nagy kedvét lelte megfestésükben. Annál kevésbé érdekelte idősebb kishúgát a másiknem képviselőinek kidolgozott hasizmai vagy éppen markáns arcvonalai. Éka inkább érdeklődött a természetfeletti, és ismeretlen keleti kúltúrákról szóló könyvek iránt. Ideje többségét is a könyvtárban töltötte. Két testvére, ha tehette a szabadban hódolt szenvedélyének, de ő inkább ücsörgött a poroskönyvtárban a szakadatt, doh szagú könyvek társaságában. Kis korában a palota könyvtárának szinte összes kötetét sikerült átnyálaznia, és minden rejtélyt megismernie. Nagyobbacska korában már többször merészkedett ki a könyvtár melletti kis tavacskához, és meleg időben meg is mártózott benne. Kis idő múlva a könyvek mellett a víz lett másik nagy szerelme. Mikor nem látta egy udvaronc vagy rokon se, akkor beugrott a vízbe, úszkált egy fél órát, majd megfogta egy kedvenc könyvét, és olvasott. Különleges szenvedélyét a könyvek iránt se nem édesanyjától, se nem édesapjától örökölte, tőlük mást kapott. Vérszerinti apja a víz és viharok ura feltehetőleg nem sokat olvasott, mint inkább úszott. De a három lány nevelő apja, akit annyira szerettek a lányok, és ő viszont szerette a lányainak hitt gyönyörűségeket, ahogy ő nevezte őket, imádott olvasni. A legfogékonyabbnak Éka bizonyult a könyvek terén, így középső gyermekét szinte minden hosszabb útja után megajándékozta egy újabb remekművel. Az eleinte tündér, sárkány, boszorkány és hasonló mesebeli lényekről szóló történeteket felváltották az igazán nagy írók eposzai, prózái és regényei. Rea arcára a pírt és mosolyt a szégyenlősség rajzolta, addig Éka arcát természetes boldogság és öröm fedte be. Ez volt az egyetlen poritívum, amit édesanyjától örökölt, na meg mindhárom lány igazság szerint anyjának köszönhette kivételes szépségét. Éka alacsony termetét, ámde annál kecsesebb alakját, Rea smaragd zöld szemeit, Mea pedig ébenfekete haját örökölte édesanyjuktól. Nem csoda, hogy Estella királyné három ilyen különleges férfi figyelmét is elnyerte. Hm...na de most térjünk vissza a lányokhoz. A legkisebb mindháromközül, és mindenbizonnyal az anyukjuktól örökölten a legálmodozóbb is Mea volt. Az öröklázadó tulajdonsága már meglátszott születésénél is. A három kislány közül egyedül ő ordított sírás helyett a napvilág láttán. Kiskorában mindig dámának öltözött és serdülőként is mindig kirítt testvérei közül az örök fűzőimádatával. Igaz, a nővérei irígyek is voltak rá, mert az ő derekát nem nagyon kellett összehúzni, hisz vékony volt, mint a nádszál. Mégis mindig a legújabb divat szerint választotta ki szebbnél szebb fűzőit, ami különös módon csak és kizárólag feketék és vörösek lehettek. A különleges vonzódását a fekete színhez anyjától örökölhette, a pokoli szín imádatát viszont senki se tudta megmagyarázni. De csupán azért nem, mert senki nem tudta, ki is volt igazából az apja. A tűz irányító képességiet lányára is tovább örökítette, és ez eleinte csupán a színek kiválasztásában játszott szerepet. Na, de a három lánynál a 21 éves koruk után minden megváltozott. Miután anyjuk ott hagyta a lányokat és apjuk is eltávozott az élők sorából, a kastélyban szolgáló egyik cseléd vette gyámsága alá a kicsiket, az udvari pap tanította őket, a szakács a főzés fortélyait mutatta meg nekik. Volt külföldi társalkodó hölgyük, szövő asszonyuk, saját katonaságuk, kancellárjuk és saját képességeik. Mindezek ellenére úgy éltek, akárcsak az átlag emberek. Élték mindennapjaikat, bálokra jártak, beleszerettek férfiakba, majd csalódtak néhányban, összevesztek néhánnyal és elátkoztak párat. De volt három közülük, akik a világ legszerencsésebbjeinek mondhatták magukat. Az a három férfi, akiket a lányok férjükül választottak és gyermekeik apjává tettek, majd unokáik nagyapjává, és így tovább és így tovább. A várba újra kacagás költözött a gyermek csiviteléssel és hangos ricsaj az újszölött csecsemőkkel. III. Eduard Wistra leszármazottaiként vonultak be a történelemben, az áruló Estella királynét pedig kiüldözték a királyhű alattvalók, mikor az vissza akarta magát könyörögni a várudvarba. Bonifác, a kapun álló öreg ember, és a királykisasszonykák gyámolító bácsikája csupán ennyit mondott Estellának: - A kisasszonyok meg tudták eddig is védeni magukat anya nélkül, hát ezután is képesek lesznek rá, hiszen tettél róla. Azzal, hogy elhagytad őket, megerősítetted őket és hamarabb lettek önálló felnőttek. Az udvar emberei pedig minden szavukat szent írásnak veszik, és mindig hűek lesznek hozzájuk, mert bárki bármit is mond kiköpött Wistra gyerekek egytől eddig. Az asszony elsomfordált és soha többé vissza se tért. Egy-két pletyka úgy szólt, hogy egy öregember befogadta cselédjének, más meg úgy, hogy bánatában beleugrott a Páhí patakba. A lányok anyjuk utolsó látogatásáról mit sem tudva, és képességeiket apróbb cseprőbb dogokra használva élték csendes, nyugodt életüket. Sosem voltak igazán tisztában erejük nagyságával, bár lehet hogy ez így volt jó. Hisz, talán a mese sem így érne véget. Hogy, mi igaz s mi nem, talán már senki nem tudná megmondani, hacsak a három testvér leszármazottai nem ismerik a történet végét. Aki nem hiszi, járjon utána. ;) 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.