Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Városlakók

2008.09.21

Kép

Ha már nagy nehezen le tudtál vergődni magasra épített otthonodból - ami eleinte sima ügynek tűnik, csak aztán útközben találkozol a szomszéd nénivel, akinek beszégethetnéke van. S mivel olyan kedvesen mondta, hogy Aranyoskám, te is lefelé mész?, ezért értve a célzást vissza kérdezel, hogy segíthetsz-e levinni a csomagjait. A kérdés persze naivnak és felelőtlennek tűnik később, mikor azon gondolkodsz, hogy téglát a kertépítéshez vagy új aksit a kocsihoz vagy ki tudja, mit kell most neked cipelni, de baromi nehéz. 6 emeletnyi lépcsős szállítás után Dezsőke, a néni 40 éves fiáknak egész szerelmi életét kívülről ismerem, aztán meglátva az ajtót megkönnyebbülök, s visszaadom csomagjait. - nos ezek után végre kijutsz az épületből, s még talán szerencsésnek is mondhatod magad, hogy nem mindkét szatyrát adta oda. "Sajnos", nem egy felé mentünk. Azt hiszem már nincs ennél rosszabb, aztán a sors újból s újból bebizonyítja, hogy de bizony van. Az utcai fogyatékos próbál hajlongva köszönni, aztán pénzt kunyerálni. Rémülten húzom fel szemöldököm, azt se értem, szerencsétlen mit akar tőlem. Végre lerázom, aztán a szemetes bűze csap meg. A szag irányába fordulok...jajj, már megint? Újabb hajléktalan.. vagyis a lába. A nyitott kék konténerből egy pár gyerek láb mered az ég felé. Csodálom, hogy még mindig utcán él, mert olyan jó akrobata lenne a cirkuszban. Kiérve a hosszú utcára autók zajában csak egy lebeg a szemem előtt, s nem tudk már nyugodni, sem visszafordulni. Lábaim sem engedelmeskednek agyam megállj parancsának - egy gyerek volt, aki ott kotort, s a láb, ami az égnek meredt nem mocorgott tovább.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.