Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy nehéz reggelen

2008.09.21
Feltört lábammal ruganyosan lépdelek régi papucsomban városom járdáján. Táskámban millió könyv fárasztja s nyomja vállamat, de hogy a divatot kergessük muszáj volt félvállasat venni, így az egyensúly nem áll fenn. Egyik vállam itt másik ott.. Fülemben zúg kedvenc számom miközben lehajtott fejjel bóklászok, van még időm. Rúgdosom a kavicsokat, amik utamba akadnak. Nem ártottak ők nekem semmit, de unalmam elűzésére még ez is jó megoldás lenne. Kora reggel van és a város máris zajong. Rohadt kocsi bűze száll orromhoz és a szmog folytogatja torkomat. Tüdőm már fekete, pedig nem is cigizek. Már éppen elérem az első lámpát, mikor meglátom a reggeli nénit. Őszes haj, hajolt derék, kis színes retikül és állandó papagáj színű smink, oh igen, már nem először látom erre felé ilyen tájban. Lehagyhatnám simá sprintben, de a zebrán megfiatalodik, s két perccel hamarabb lép fel a patkára, mint jó magam a "sportos" ifjú. De persze két pillanat és újra belassul, mintha csak kilépett volna a megfiatalító erőmezőből. Szép üveges épület mellett haladok el útban az újabb zebra felé -ez a város a közlekedési lámpák csodája-, a reggeli napsugarak fáradtan csillannak meg rajta. Hm.. már megint egy bank. Állás az nincs, de hitelt mindenképp tudunk felvenni, milyen kedves... Adó adó meg adósság, ez a mi országunk. Na, de amint visszazökkenek a rút valóságba csapongó gondolataim közül rájövök, hogy basszus, már csak 10 perc és csengetnek.

Kép

Begyorsítok, beérem a nénit, sőt le is előzöm. Újabb bank, filmkölcsönzős, gyógyszertár, autómata - csak nem megint egy bank?- cukrászda - jó illat helyett émelyítő édes szag forgatja fel éhgyomromat- áhh csak a szokásos. Sok autó, sok ember és sok haszontalan galamb. Néha gonosznak érzem magam, amikor eszembe jut, hogy milyen jó befektetés lenne egy csúzsli és egy kis időráfodítás. De aztán rájövök én szeretem az állatokat, úgyhogy megyek inkább gyorsan tovább a forgalmas kereszteződésen át a kihalt utcára, ahol újabb és újabb gyors büfébe botlik az ember. Fujj, fujj, s újabb fujj. Megfogadom, hogy legközelebb reggelizek, és veszek egy orrcsipeszt, hogy ezt a hányingert elkerüljem, de végre átveregődök a szagfelhőn és kijutok a "friss" levegőre. Sípol, szúr, fáj.. már minden bajom van, érjek már be az ég szerelmére! Ohh és végre, igen, elém tárul a szocialista piramis és gyönyörű iskolám kapuja. El se hiszem, hogy beérek pontosan ezen a reggelen.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.